Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Kovács Gergely
2020. március 27.

Hazafutás – Korona Kupa 2. játékhét

Immáron túl vagyunk a második játéknapon is, azaz mindenki négy meccset játszott. Ha jól tudom, viszonylag simán ment minden. Az egyik asztalon picit több partit állítottak be, mint kellett volna, de a tornavezetők leállították 12 parti után a mérkőzést, szóval ez is megoldódott.
Bozzai Bence
2020. március 22.

Hazafutás – Korona Kupa 1. játékhét

A kialakult helyzet miatt érdekes kupa vette kezdetét a BBO-n, a Korona Kupa 44 csapat részvételével! Mindenekelőtt úgy vélem, hogy minden résztvevő nevében nagy köszönet jár Bakó Dánielnek, Macskásy Gábornak, Magyar Ádámnak és Talyigás Péternek amiért fogták, megszervezték az egészet, és azóta is hol e-mailen, hol a Facebook segítségével információval látnak el minket a tekintetben, hogy hogyan lehet a legzökkenőmentesebb a játék. És köszönetet mindazoknak, akik esetleg életükben először most szerveztek a BBO-n csapatmeccset, függetlenül attól, hogy a BBO ezt hagyta-e vagy sem…
Lénárt Zoltán, Sebes Gábor
2020. március 17.

Kézikönyv az online bridzshez – A Bridge Base Online (BBO)

A koronavírus miatt elrendelt korlátozások miatt megnőtt az érdeklődés az interneten játszható bridzs iránt. Sokan belevágnának, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Az alábbi segédlet segít a kezdeti lépések megtételében. Ebben a segédletben feltételeztem, hogy a felhasználó Windows operációs rendszert használ a számítógépén, ami el van látva valamilyen internet böngészőprogrammal. (Google Chrome, Mozilla Firefox stb.)
Kovács Gergely
2020. március 14.

Járai Zsigmond a Magyar Bridzs Szövetség új elnöke

A Magyar Bridzs Szövetség március 14-i tisztújító közgyűlése Járai Zsigmondot választotta meg elnöknek. Egy jelölt volt a tisztségre, a Nemzeti Bank egykori elnökét egyhangú szavazással választották meg.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2020. március 11.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020 5. játékhét

Végül a főágon nem voltak meglepetések, ez azt jelenti, hogy a top 8 besorolású csapat közül 6 kvalifikálta magát a kétnapos megmérettetésre. Két kakukktojás azért akadt. Átnézzük a hét történéseit, megidézünk egy „eltalálós” szlemet, és igyekszünk a jövőbe látni. Hogy mennyire távoli ez a fürkészendő jövő, az a koronavíruson múlik.
Sebes Gábor
2020. március 10.

Belga csokoládétorta és gesztenyepüré – Arcok a bridzsasztalok mellől: Szalay György

Kevesen tettek nála többet a magyar bridzsért – nincs senki, akiért több magyar bridzsező tett. Szalay György tehetségével és bridzsbe fektetett sokrétű munkájával közösségünk korszakos és megkerülhetetlen alakja lett, ám sem fiatalon, sem megrendült egészséggel nem simult bele soha a mezőnybe. Ő mindig kitűnt.
Talyigás Péter
2020. március 9.

Egy sikeres verseny története a szervező oldaláról – 43. IBBF

Az idei International Budapest Bridge Festival végre valóban rendesen nemzetközi volt, nemcsak mutatóba tűnt fel pár külföldi, hanem nagy létszámban vonultak fel a koronavírus-veszély dacára is a határon túli párok, csapatok. A létszám is nőtt mindegyik versenyszámban, a LoveBridge állta a sarat végig. Szerzőnk a szervezők oldaláról mutatja be a versenyt.
Gulyás Dániel
2020. március 7.

3. Téli Játékok, Monaco – döntő

Véget ért a verseny döntője, és végre magas színvonalú játékot láttunk az első játékrészben (amiről sajnos nincsenek fenn a partik a weboldalon, ugyanis technikai problémák miatt más partikat játszottak, mint ami látható). Egy vicces történet: mire számítunk, ha 2 káróval indulunk mansban bell ellen AT9xx színnel, és ebben kontrával kettőt ütünk? A –1400 egy pontot hozott, a másik asztal bemondta a 6 szant, ami 1440…
Gulyás Dániel
2020. március 6.

3. Téli Játékok, Monaco – elődöntők

A legjobb 4 között már nincs gyenge csapat, ennek ellenére elég magas volt a pontforgalom az első harmadban, ez leginkább a viszonylag vad partiknak volt köszönhető. Kicsit több figyelmet szenteltünk a Gupta–Russia meccsnek, de néha izgalmasabb partik esetén persze a Lavazza–Swiss Team meccsről is esik majd szó az első harmadban.
Gulyás Dániel
2020. március 5.

3. Téli Játékok, Monaco – negyeddöntők

Szerdán a negyeddöntőket rendezték, itt a már korábban említett sztárparádét láthattuk. Talán kicsit kilógni látszott az ír Moran csapat, feltehetően a csapat névadó szponzorjátékosa a csapat gyenge pontja, hiszen mind partnere, Carroll, mind a Hanlon–McGann páros a nagyválogatott tagja, míg a harmadik pár, Mesbur–Fitzgibbon szintén sokáig a nyílt csapatban játszott, mióta a dér lepte fejüket, a szeniorok közt vitézkednek.